Győri Nemzeti Színház-Abigél
Mikor szeptember elején a kezembe került a Győri Nemzeti Színház Örökzöld évadának műsorfüzete biztos voltam benne, hogy ha minden előadást nem is lesz módomban megtekinteni, Szabó Magda nagy sikerű és igazán magával ragadó Abigéljét viszont mindenképpen látnom kell.
Mivel édesanyámmal szinte minden évben többször megnézzük a regényből készült film adaptációt, így a történet igazán hozzám tudott nőni az évek folyamán, arról már nem is beszélve, hogy pár évvel ezelőtt volt szerencsém látni a Bánfalvy Stúdió féle színpadi változatot, a darab után percekig néma csöndben ültünk a barátnőmmel és néztünk magunk elé..IMÁDTUK.
Ezekkel az élményekkel, érzésekkel és az e mellé társuló hatalmas kíváncsisággal telt tehát a várakozás.
"Száz panasz ég a dalomban, bennem a vágy muzsikál, nincs kinek elpanaszoljam, azt ami fáj.." - Karády Katalin bús slágerével és egy II. világháborús képválogatással kezdődik a Győri Nemzeti Színház darabja, miközben Kuncz Feri ( Fejszés Attila) és Gina ( Dunai Csenge) egymást átölelve ülnek a szalonban. A dal végével színre lép a tábornok Úr ( Csankó Zoltán) és sopánkodó testvére, Mimó néni ( Janisch Éva), lezajlik a testvérek közötti vita, a szerelmesek közötti búcsú, láthatjuk Gina bele nem törődöttségét, vadságát, lázadását a kialakult helyzettel kapcsolatban. Forog a színpad. Egy újabb Karády sláger szól. S mi már a Matulában vagyunk. Megismerjük a mélyen vallásos és kemény szigort tartó Torma Gedeon igazgató Urat ( Rupnik Károly) a kemény és mégis lágy vonalakból kirajzolódó Zsuzsanna testvért ( Szina Kinga) . Gina elköszön ( vagyis nem köszön ) édesapjától..majd Zsuzsanna kíséretével beköltözik az intézménybe és megismerkedik a sokszínű és számára bizony igazán nem tetsző Matulás lányokkal. Tormával, ( Menczel Andrea ) Gedeon igazgató Úr unokahugával, a mindig bájos, kedves és mosolygós Kiss Marival ( Kiss Tünde ) , a csúnyácska Varga Edittel (Bányoczky Nóra) a mindig középpontba lévő és nagyhangú Muraival ( Kisfaludy Zsófia ) és az összes többi naiv és a külvilágtól elzárva élő lánnyal. Osztályfőnökének kapja az iskola legférfiasabb férfiját -a lányok bálványát- Kalmár Pétert ( Sárközi József) tanárainak pedig: Truith testneveléstanárnőt (Mézes Violetta ), Kőnig tanár urat, ( Posonyi Takács László) , és Hajdú énektanárnőt (Bellai Eszter).
Gina sok kalandot átél itt, gondoljunk csak a házasodásos játékra, Horn Mici tea délutánjára, a szökésre, vagy a pillanatra mikor elkezd hinni Abigél - a kerti szobor - létezésében és az Ő mágikus, segítő erejében. Miközben a Matula falain kívül, dúl és mindent elpusztít...A HÁBORÚ.
Az első felvonás után szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, - amit Forgács Péter igazgató Úrtól, aki nem mellesleg a darab rendezője is, már hallhattam-, hogy a darab fekete fehér, szürreális, és egy igazán más nézőpontból közelíti meg a történetet. Nem a lányok naivitása, Gina harca van a mű középpontjában, hanem a HÁBORÚ. A háború kegyetlensége, fájdalmai, komorsága...Ezt jól érzékeltetik a darab epizód szerű képeivel, - engem ez kicsit a Nemzeti Színház Tóth Ilonkájára emlékeztetett- a látvány, amely igazán egyszerű, letisztult, kicsit rideg, tökéletesen illik a darab hangulatához, amiket a kor slágereivel színeznek meg, . Be kell vallanom, hogy kellett egy bizonyos idő mire az én nézőpontom lett ez a nézőpont. Azt hiszem, ha őszinte akarok lenni, ez egy olyan darab amit többször meg kell nézni ahhoz, hogy az emberben minden beérjen, letisztuljon, elérjen oda, ahová kell.
A szereposztás tökéletesre sikerült, szinte minden szereplővel tudtam azonosulni,: Dunai Csenge tökéletes Gina, mind kinézetre, mind természetre igazán eltalálták,mint ahogy Szina Kinga is remekül hozza Zsuzsanna nővér karakterét ( Ő volt az akit az első percben eltudtam vonatkoztatni a filmtől, és akiről már a szereposztás megnézésekor - a Makrancos Kata után- tudtam, hogy remek lesz ebben a szerepben) , a Matulás lányok közül akit muszáj kiemelnem, az a mindig mosolygós, vidám,Kiss Tünde, aki Kiss Marit játssza, és aki szintén remekül eltalált karakter. A férfi szereplőkből mindenki remek volt, akit viszont muszáj kiemelnem, mert az első perctől kezdve imádtam a játékát az nem más, mint Torma Gedeon igazgató Úr, vagyis Rupnik Károly. Lenyűgözött.
Összegzésül mindenkinek ajánlom a darabot, aki eltud vonatkoztatni a filmtől.Sajnos a könyvről nem tudok nyilatkozni, hogy attól mennyire kell elvonatkoztatni, mert még nem olvastam, de igyekszem a lemaradásomat pótolni, minél hamarabb.
Akinek felkeltette írásom az érdeklődését, annak ajánlom a Győr + TV ajánlóját.
A DARAB ÖSSZES SZEREPLŐJÉNEK, KÖZREMŰKÖDŐJÉNEK PEDIG HATALMAS GRATULÁCIÓM.
Fotó: Győri Nemzeti Színház, Joanovics Boglárka